Újra beigazolódott: a tiszások úgy félnek a vitától, mint ördög a tömjénfüsttől

„Ahogy már eddig is sokszor, ismét megfutamodtak a vita elől” – fogalmazott Nacsa Lőrinc.

A Fidesz továbbra is azt kéri, hogy vagdalkozás helyett bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc a szakdolgozatát.
„Nagyra értékeljük, hogy a Demokratikus Koalíció fontosnak tartja Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügyét, de sajnálattal vesszük tudomásul, hogy csak beszélnek róla, de a bizonyítás terén semmi sem történik” - írta közleményében Selmeczi Gabriella. A szóvivő közölte: a Fidesz továbbra is azt kéri, hogy „kétségbeesett vagdalkozás és gyanúsítgatás helyett bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc a szakdolgozatát, ugyanis eddig minden bizonyíték a plágium mellett szól”.